Tisztelt Vállalkozók!

Engedjék meg, hogy az iparűzési adóval kapcsolatos változások tekintetében szükséges nyilatkozattételi kötelezettségre az alábbiak szerint felhívjuk szíves figyelmüket.

A kis- és középvállalkozások számára (a kormány még decemberben jelentette be, hogy) a helyi iparűzési adó mértékét felére csökkenti, de a vállalkozásoknak a jogosultság fennállásának feltételeiről 2021. február 25-éig mindenképpen nyilatkozni kell. A nyilatkozat neve 21NYHIPA nyilatkozat (továbbiakban: nyilatkozat).

A vonatkozó kormányrendelet alapján az iparűzési adó csökkentését azok a mikro-, kis- és középvállalkozások vehetik igénybe, amelyek árbevétele vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a 4 milliárd forintot.

A bejelentést a telephely szerinti önkormányzati adóhatóság felé kell megtenni arról, hogy a vállalkozás KKV-nak minősül, és ha korábban nem tették meg, be kell jelenteni a telephely címét is. A nyilatkozatot telephelyenként szükséges megtenni.

A nyilatkozat kizárólag az állami adó- és vámhatóságon keresztül, elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtható be, és ezt a NAV küldi majd meg az illetékes önkormányzat részére.

A nyilatkozat megtehető az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogramban (ÁNYK) futó kitöltőprogram segítségével is. Az ehhez tartozó útmutató a NAV honlapján az alábbi útvonalon érhető el:

www.nav.gov.hu → Nyomtatványkitöltő programok → Nyomtatványkitöltő programok → Programok részletes keresése

Aki a megadott határidőig a nyilatkozatot elmulasztja, annak a teljes iparűzési adót kell majd megfizetnie.

Figyelmünkbe ajánljuk az alábbi ezzel kapcsolatos cikket: https://www.vg.hu/kkv/kkv-hirek/sokat-bukhat-az-a-kkv-amelyik-nem-jelentkezik-az-adocsokkentesre-3519013/

Üdvözlettel,

Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi

Kereskedelmi és Iparkamara