Búzásbesenyő

Bemutatása:Történelmi régió:  Erdély
Fejleszési régió:  Közép-romániai fejlesztési régió
Megye:               Maros
Rang:                 falu
Községközpont:  Kerelőszentpál
Irányítószám:      547544

Búzásbesenyô az egyik legszebb nevû település a Kárpát-medencében. 2009. július 7- én van a falu elsô okleveles említésének 660. évfordulója, melyet méltóképpen kíván megünnepelni Búzásbesenyô népe. Az alábbi írás a július 12-én sorra kerülô falunap alkalmából megjelenô képes füzet rövidített szövege.
Évszázadokon át Küküllô vármegye része, majd a kiegyezés utáni közigazgatási átszervezés eredményeként 1876-1950 között Kis-Küküllô vármegye települése. A kommunizmus idején több közigazgatási egység része a több átszervezés következtében, 1956-ig önálló község volt, az 1968-as megyésítés óta Maros megye, Kerelôszentpál község egyik faluja.

A falu kialakulásának történetét nem ismerjük. Neve mindenképp a besenyôk népéhez kapcsolja. Két feltételezéssel számolnak a történészek: vagy egy besenyô nemzetség telepedett ide, vagy valamelyik besenyô vezér kapta az uralkodótól ajándékba a már létezô falut/birtokot. A besenyôk emlékét ôrzi a település neve és egyes hely- és dûlônevek (pl. Borotna/Borotva, Domákla, Besenyô- patak). A régészeti tárgyak alapján Besenyô mindenképpp XI-XII. századi, Árpád-kori település. Besenyô nevet visel a falu elsô ismert birtokosa is (Csepán).

Búzásbesenyô elsô írásos említése Beseneu formában elôször egy 1349. július 7-én kelt adománylevélben jelenik meg, egy adásvételi szerzôdésben. A XVIII. sz. elején jelenik meg, 1740-ben a ma is használt elôneve, a Búzás jelzô, Búzás Besenyô formában.

A középkor folyamán jobbágytelepülés volt Besenyô, többnyire a kerelôszentpáli uradalom része, az elsô ismert birtokos a már említett Szentpáli Csepán. Kétszer rövid ideig Besenyô Corvin Jánosnak, Mátyás király törvénytelen fiának volt a birtoka. Az évszázadok során többrendbéli birtokosváltás történt, jellemzô azonban, hogy több birtokos osztozott a falun. A szentpáli Haller grófok a XVII. századtól befolyásolták a falu életét, különösen a vallási viszonyokat illetôen.

Az 1786-os elsô népszámlálás adatai szerint 566 lélek lakta a falut, ami megfelelt ama kor egy közepes nagyságú falujának. A falu népesedési fejlôdése a XVIII. századtól gyorsult fel, 1880-ban már 1017 fô lakja (100 év alatt szinte kétszeresére nôtt), a két világháború között 1250 fô fölötti a lakosság. Számbelileg a legmagasabb lakosszám 1966-ban regisztrálódott, 1268 fôvel. Azóta 1992-ig csökkenô tendenciát mutat (1130 lakos 1992-ben), míg a legutóbbi népszámlás már ismét növekvést jelez (1171 lakos), ami azonban leginkább a betelepülésnek köszönhetô, és nem a falu önerôbôl történô demográfiai megújulásának.

Vallási/felekezeti szempontból a reformációig a besenyôiek katolikusok, a kerelôszentpáli egyházközség fíliája (leányegyháza) voltak. A reformáció következtében reformátusokká váltak, a kápolnával együtt. A református gyülekezet 1657- ben lett anyaegyház, Kerelô volt a fília.

A vallási megoszlás nagyon érdekesen alakult. 1880-ig a reformátusok voltak többségben, viszont számuk folyamatosan csökkent, míg a katolikusoké fokozatosan növekedett, és 1900-ban már a legnagyobb felekezet a faluban a katolikus volt.

Az iskola létrehozásának körülményeit nem ismerjük. Annyi biztos, hogy a legrégebbi iskola a református, a XVIII. században alapíthatták. 1903- ban a református iskola magyar állami iskolává alakult.

A görögkeleti iskolaépület faház volt, 1870- bôl való, 1900-ban 32 gyerek tanult benne. A katolikus iskola az 1860-as években jött létre, 1881-ben 3 osztállyal, 43 gyerekkel. 1900-ig Vinczefi László volt a tanító. 1903-tól már 5 osztállyal mûködik, két tanítóval. Nevesebb iskolamesterek: Véger Béla, Mátyás Aranka, az állami iskolában pedig Téglás Ferenc. A két világháború között két iskola volt a faluban: a katolikus magyar nyelvû és a korábbi állami magyar. 1918 után román állami, román tannyelvû az iskola, a kor ismert tanítója itt Pompiliu Stoica volt. 1935/1936-ban a 39 tanulóból 29 magyar volt az állami iskolában, de románul tanultak. 1948-ban államosították a katolikus iskolát (a mai kultúrotthon része), maradt egy állami iskola a faluban. Ma egy magyar és egy román tagozattal mûködô I-VIII. osztályos iskola van, mellette található az óvoda is.

A falu lakossága a kollektivizálásig földmûvelésbôl élt, jelentôs volt a gyümölcstermesztés is. 1945 után a kommunisták hozzáláttak a mezôgazdaság szovjet típusú átalakításához. A lakosság zömének ellenállása ellenére 1962-ben befejezôdött a kollektivizálás, aminek következtében a fiatalabb nemzedék kezdett más munkalehetôség után nézni. Ekkor indult meg a ’60-as évektôl a fiatal, szakmát tanult lakosok vándorlása a város, az ipari munka felé. Egy hozzávetôleges számítás szerint az 1965-1990 között iskolát végzett fiatalok több mint fele elhagyta a falut.

A mostani fiatalok zöme a faluban marad, itt alapít családot, ezáltal remélhetô, hogy a népesség legalábbis stabilizálódik, megáll az elvándorlás, megszûnik a gyereklétszám drasztikus csökkenése.

A kommunista diktatúra elbuktatásában Búzásbesenyô fiataljai is kivették a részüket. A felkelés egyik Marosvásárhelyen elesett mártírja a falu szülötte, Pajka Károly, akit 1989. december 21-én este talált el a gyilkos golyó. Temetésén szinte az egész falu jelen volt, így róva le kegyeletét ifjú mártírja elôtt.

Rögtön az elsô zûrzavaros napok után, Maros megyében az elsôk között, megalakult 1990. január 7-én a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi szervezete, melynek célja a falu magyarságának, mindennapi gondjainak intézése, jogainak megvédése.

A falu lakossága rögtön a diktatúra bukása után elhatározta egy emlékmû felállítását a két világháborúban elesett helyi hôsök, valamint 1989 mártírjának, Pajka Károlynak az emlékére és tiszteletére. 1992. október 24- én, azóta szintén elhunyt nagy mártír írónk, Sütô András jelenlétében, magasztos, megható ünnepség keretében leplezték le a hôsök emlékoszlopát.

1999-ben ünnepelte a falu elsô okleveles említésének 650. évfordulóját. Azóta minden év júliusának elsô felében megszervezik a falunapot, amely az utóbbi években már számos mûsorral tûzdelt, szabadtéri koncertekkel, tûzijátékkal fûszerezett népünnepéllyé nôtte ki magát.

A falu életében fordulópontot jelentett, amikor a 2000. évi júniusi helyhatósági választások után Simon István személyében búzásbesenyôi lakos lett a község polgármestere. Ezután a községbeli fejlesztési stratégiák már nemcsak a községközpontra irányultak, hanem elkezdôdött a község többi településének, köztük Búzásbesenyônek is az infrastrukturális fejlesztése. A 2000-2004-es idôszak a tervezések idôszaka volt, majd 2005-tôl látványosan kezdtek jóra fordulni a dolgok. A nyitányt 2005-ben egy kulturális esemény adta, amikor többévnyi próbálkozás után, de már a helyi polgármesteri hivatal támogatását is élvezve, a helyi általános iskolát Dósa Dániel író, publicista, 1848-as forradalmárról nevezték el. 2004-2005-ben felújították a fôúton található járdarészt. 2006-2008- ben megtörtént az ivóvízvezeték és rendszer kiépítése, üzembe helyezése, a gázvezetékek teljes cseréje, majd ezt követôen megvalósult a besenyôiek több évtizedes álma, a helyi út aszfaltozása, melynek ünnepélyes átadása 2008 októberében volt, az RMDSZ országos, megyei és önkormányzati képviseletének jelenlétében.

2007 szeptemberében felavatták az orvosi rendelô mögötti telken az új tornatermet, 2007-2008-ban felújították, bôvítették az 1976-ban épült iskolaépületet, parkosították az iskolaudvar egy részét, az ünnepélyes avató 2008. május 24-én volt. 2008-2009-ben felújították a labdarúgópályát, és 2009. június 1-jén átadták az új öltözôt.

A kultúrát sem hanyagolták el, helyi kezdeményezés során Horváth Kovács Szilárd, a marosvásárhelyi Mûvészeti Líceum végzôs diákja elkészítette Petôfi Sándor bronz mellszobrát, melynek ünnepélyes felavatására 2007. március 15-e alkalmából került sor.

2008-ban avatták fel az egyházközség- alapító, egykori búzásbesenyôi kihelyezett plébános, dr. Jakab Antal erdélyi római katolikus püspök mellszobrát, Miholcsa József szobrász alkotását.

Az elmúlt tíz év fejlôdése a bizonyítéka annak, hogy a falu lakossága és vezetôsége ugyan a múltból merítkezik, és a múltra mindig tisztelettel és áhítattal emlékezik, de sikerrel próbálja építeni a jövôt, keresi a helyét ennek az Árpád-kori falunak a XXI. század Európai Uniójában. A több évszázados múlt büszkeséggel tölt el, és kötelez - a több évszázados jövôre is.

Kedei Elôd Pál tanár